Ha kell, kifizeti a kötbért a TV2-ből a köztévébe igazolt műsorvezetőnő
Tatár Csilla nagyon jól érzi magát a köztévénél, és egyelőre nem tudja, hogy követel-e tőle majd kötbért volt csatornája, a TV2, de ha igen, azt ki fogja fizetni.
Tatár Csilla nagyon jól érzi magát a köztévénél, és egyelőre nem tudja, hogy követel-e tőle majd kötbért volt csatornája, a TV2, de ha igen, azt ki fogja fizetni.
Harminc előadó került be a Dal mezőnyébe, elemzésünk második részébe olyan előadók produkciói is bejutottak, melyek túlmutatnak a popparádén, legalábbis a közzétett felvételük alapján. Négy kivételes előadón kívül viszont a többség továbbra is sablonos, ciki vagy csak nagyon amatőr.
Hétfő reggel 9-től lehet jegyet vásárolni a 2015-ös Eurovízós Dalfesztivál bécsi döntőjére a Wiener Stadthalléba. Első körben 100 ezer jegyet dobnak piacra, de összesen három menetben zajlik majd az értékesítés.
Mások mellett az Eurovíziós Dalfesztiválon 2011-ben Magyarországot képviselt Wolf Kati, továbbá Éliás Gyula Jr. és a Fourtissimo, a Fool Moon, valamint Szűcs Gabi is bejutott A Dal 2015, a jövő évi bécsi eurovíziós verseny magyar válogatója 30-as elődöntőjébe.
Az idén is pályázaton keresik azt a dalt, amelyik Magyarországot képviseli 2015-ben Európa legnagyobb zenei versenyén, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A jelentkezők pályaműveikkel november 15-ig nevezhetnek.
A Dal első középdöntőjében a zsűri Király Viktort és Bogit, a nézők a New Level Empire-t és a Depressziót "díjazták": ők már biztos részt vesznek a február 22-i döntőn
Hét énekesnő, négy énekes, valamint hét csapat verseng A Dal című válogató és showműsor hét végi középdöntőiben, ahonnan négy-négy produkció jut a február 22-i döntőbe. A győztes képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Koppenhágában.
"Mondd, miért hitted el, hogy ez jó" - énekelte Polyák Lilla a Végállomás című számban a szombaton lezajlott A Dal második elődöntőjében. Ez a refrén lehetne akár a műsor mottója is. A zsűrinek megint minden hihetetlenül tetszett, a 10-ből 6 előadó továbbjutott.
Szombaton jön az Eurovíziós Dalfesztivál magyar előválogatójának második fordulója, több olyan énekessel, akik nem először próbálkoznak.
Veterán tehetségek, rengeteg ármány és egy kis megaláztatás is belefért az eurovíziós dömping nyitányába. A közpénzből futó A Dal az előző évek nyakunkon ragadt, lejárt poptermését szeretné újracímkézni, látszólag mindegy, milyen áron.
Kállay-Saunders András harmadszor vág neki idén A Dal című versenynek. Idén a Running című számmal szeretne kijutni az Eurovíziós Dalfesztiválra, melyhez a családon belüli erőszak megrázó képeit is felvillantva készített videoklipet.
Az esctoday.com eurovíziós portálon is meghallgatható A Dal című hazai előválogató teljes felhozatala, köztük azzal az előadóval, aki képviseli majd Magyarországot a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon.
Oláh Ibolya hosszas hallgatás után A Dal című műsorban bukkant fel újra. Most szingli, de ahogy fogalmaz: nem a heteroszexuálisok "unalmas, monoton" életét éli, hanem "élvezi az életet". Az énekesnő a Blikknek adott interjút.
A Dal 2014-es versenyzői közt egyszerre találunk újrahasznosított tehetségkutató-sztárokat, és bohóckodó divatmetálosokat. A bemutató rendezvényen Rákay Philip, az MTVA intendánsa kijelentette, hogy előzetesen kiszűrték az "önjelölt műkedvelőket", azaz gyakorlatilag legitimálták a belterjes sztárkultúrát. Tulajdonképpen így csempészik a köztévére a Megasztár és az X-Faktor világát. A Dalban sem a dal lesz a legfontosabb.
A bejutott énekesek között van Oláh Ibolya, Vastag Tamás, Király Linda, a Mystery Gang, Kállay-Saunders András, a Belmondo, Radics Gigi és Király Viktor.
Az idén is pályázaton keresik azt a dalt, amelyik Magyarországot képviseli 2014-ben Európa legnagyobb zenei versenyén, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A jelentkezők pályaműveikkel december 1-ig nevezhetnek.
A nyári fesztiválszezon lüktetésébe egy év teljes hallgatás után vetette bele magát Fábián Juli. A túlhajszolt évek után stoptáblaként jelezte egy komoly betegség, hogy le kell állnia. A tünetekre továbbra is figyelnie kell, de túl van a nehezén, és a visszatérés első intenzív etapján. Jelenleg Zoohackerrel készülnek az első nagylemezükre. Interjú.
A Dal megnyerése óta Szombathelyen lép fel először ByeAlex. Az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Magyarországot képviselő előadó szerdán az Agora Savaria Filmszínházban beszélgetéssel egybekötött minikoncertet ad.
Egy hónap múlva kezdődnek a malmői Eurovíziós Dalfesztivál próbái. A magyar versenyző, ByeAlex csapata a dalverseny honlapjának mesélt a színpadi képről, melyet a Kedvesem című számhoz terveztek.
ByeAlex kiadója, a CLS úgy ismerte meg A Dal győztesét, mint egy szerény fiút, akivel jó együtt dolgozni – írja a Bors. Náluk ugyanakkor az a gyakorlat, hogy ha valaki a siker határán többet kezd képzelni magáról, mint amennyit ér, megszakad a munkakapcsolat.